Ugrás a tartalomhoz

1996 óta készítünk ékszereket Önöknek

Hazai ékszerek egyenesen magyar szakemberektől

Cégeknek nagykereskedelmi árak

--> 1996 óta készítünk ékszereket Önöknek

--> Hazai ékszerek egyenesen magyar szakemberektől

--> Cégeknek nagykereskedelmi árak

1996 óta készítünk ékszereket Önöknek

Hazai ékszerek egyenesen magyar szakemberektől

Cégeknek nagykereskedelmi árak

Mint cégalapító engedje meg, hogy pár mondatban elmeséljem manufaktúránk kis történetét.

Szerszámkészítő vésnök tanulóként egy nagy szabadkai ékszergyárban kezdtem el dolgozni 1971-ben. Itt ismerkedtem meg feleségemmel aki ötvösként dolgozott. 1988-ban úgy döntöttünk, hogy mivel nagyon jó páros vagyunk ezért megalapítjuk közös magánvállalkozásunkat. 1991-ben a háború miatt Magyarországra költöztünk családostól, teljes műhellyel együtt. 5 éven keresztül bedolgoztunk egy kollegának, majd 1996-ban alapítottuk meg jelenlegi cégünket a Jewel-Szeged Kft.-t.

Időközben láttuk, hogy gyermekeink is fogékonyak erre a szakmára, ezért úgy döntöttünk, hogy ebben az irányban tanulnak tovább. Lányom, Teodóra Firenzében szerzett ékszertervezői diplomát illetve mivel mindig is érdekelte a divat az ékszerek, kiegészítők és a tervezés minden fázisa ezért tovább képezte magát és elvégzett a divattervezői szakot is. Fiam, Erneszt a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskolában végezte aranyműves tanulmányait, majd beiratkozott a firenzei Le Arti Orafe Akadémiára, ahol alaposabban megismerkedett az egyedi ékszerkészítéssel. Itt találkozott először a drágakőfoglalással is. Mindketten külföldi tanulmányok után hazajöttek és innentől kezdve nevezhető igazi családi manufaktúrának a Jewel-Szeged Kft.

A megszerzett munkatapasztalatokat hazahozva a műhely fejlesztése elmaradhatatlan volt így a meglévő irány mellett a hagyományosabb ékszerek, préselt technológiával készült láncok, gyűrűk, fülbevalók, medálok szériában készült ékszerek készítése mellette (ezeket tekinthetik meg a jelenlegi oldalunkon, az aranyam.hu webshopon) egy új ékszermárka keretein belül pedig, dizájnos prémium minőségű drágaköves ékszerkreációkat, megrendelésre készülő egyedi ékszerek készítünk. Itt tekinthetőek meg.

Modelljeink saját kivitelezésűek az egész készítés, a tervezéstől a prototípus készítésén át egészen a kész ékszerig, a szerszámainkat is beleértve a saját szerszám műhelyünkben készítjük el, így az ötvös szakma minden fázisára van szakemberünk, de nem is akárkik, hanem családtagok és már szinte családtaggá vált munkatársak.

Erényeink közé tartozik, hogy mindig igyekszünk kihasználni és folyamatosan fejleszteni szakmai tudásunkat, valamint maximális elvárással vagyunk egymás iránt, hogy a lehető legtökéletesebb ékszert készítsük el Ön, Önök, a megrendelők részére. Sok elméleti tudást is megkíván ez a szakma ezért sok gondot fordítunk ennek tökéletesítésére a gyakorlatban is, amely néha hevesebb eszmecseréket vált ki a generációk között, de a vita tárgyát gyorsan megoldjuk egy-egy csésze kávé mellett vagy egy családi grill sütögetés közben. Úgy gondoljuk, hogy ez a szakmai habitus állandó fejlődést nyújt a cégnek.

Célunk, hogy a vásárlóink elégedetten távozzanak és a későbbiekben is szívesen térjenek be hozzánk. Ennek érdekében mindent megtesz a Szabó Tönki család.

Üdvözlettel:
Szabó Tönki Imre, családja és a Jewel-Szeged Kft. csapata

Amennyiben kérdése merült fel az ékszerekkel kapcsolatban kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk az alábbi elérhetőségek egyikén:

Telefon ikon

Telefon

A telefonos ügyfélszolgálatunk elérhető munkanapokon:

Hétfőtől csütörtökig: 08-14 óráig

Péntek: 8-13 óráig

+36 30 8353449

E-mail ikon

E-mail cím

Forduljon hozzánk bátran, szívesen válaszolunk
az ékszerekkel kapcsolatos kérdéseire:

rendeles@aranyam.hu

Vissza a tetejére